|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 148 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-120 | 121-148 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Lászlóffy Csaba 2007. március 7.A magyar igazolvány használatát egyre nehezítik. Valaki januárban a magyar igazolvány a kolozsvári státusirodához fordult. Felvilágosították, hogy kb. egy hónap szükséges ahhoz, hogy a pedagógus igazolvány továbbra is érvényes legyen. Március 2-án érdeklődött: a januári igénylésre megjött a «válasz«. A visszakapott magyar igazolvány március 22-én lejár; a 2007-re meghosszabbított pedagógus igazolvány is, mivel csak azzal együtt érvényes. Mi a megoldás? Ha lapokat tesznek be a magyar igazolványba, az szeptemberig talán kész lesz. Ha kérésre új igazolványt nyomtatnak, kb. másfél hónap újabb várakozás után minden. A könyvtámogatás, szakirodalom tizenhatezer Ft-ra már az elején zárolták a pénzalapot. – A magyar igazolvány ilyen intézése arculcsapás, írta Lászlóffy Csaba. Tamás Gáspár Miklós a Népszabadságban megírta, „a jelenlegi kormány hiperlojalista hívei” a pénzmegvonást és a becsületesen működő intézmények bezárását „tapintatosan és szeretettel” szóvá tevő – „a Magyar Szocialista Párt által megtestesített honi balközép”-hez tartozó – Bodor Pált is elmarasztalják, méghozzá úgy, hogy a felületes és elfogult ítélet Erdélyt és a kisebbségi magyarokat sem kíméli. A miniszterelnökség honlapjában közzétett s „a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült” nemzetiségpolitikai koncepció kapcsán állapítja meg Tamás Gáspár Miklós, miszerint „a kormány olyan, mint (…) «az őrült kertész«, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet. Egyrészt takarékoskodnia kell, másrészt korábbi jótéteményeit a hálátlan külmagyarok nem viszonozzák hódolattal, úgyhogy az ördög vigye az egészet – ebben foglalható össze a kormánykörök álláspontja. ” Lejáratni mindent, ami esetleg zavartalanul működött, aminek hagyománya volt s funkciója lehet. Leszámolni mindenkivel, aki ellenfélként beskatulyázható. Szekértáboron kívül vagy belül: ez az út „nemzetközileg” járhatatlan. A fenyegető árnyék azonban nem tűnt el: Tamás Gáspár Miklós írta: „a külhoni magyarság annyira népszerűtlen, sőt: annyira megutálták itt Pesten”. /Lászlóffy Csaba: „Így lősz te!…” (Karinthy után – s színleg szabadon). = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./2007. június 16.A könyvhétre megjelenő erdélyi könyvek között van az Azrael árnyékában /Mentor/ című Dsida Jenő kötet Kovács András Ferenc válogatásában. Új kiadásban jelent meg Szabó T. Attila először 1970-ben kiadott, Haja, haja, virágom című virágének-gyűjteménye, bővítve, CD-melléklettel, Gy. Szabó Béla illusztrációival (Kriterion). Páll Lajos A csodák házában (Pallas-Akadémia) című gyűjteményében a költő-festő nagy témái jelennek meg újra. Iancu Laura Karmaiból kihullajt című második kötete (Magyar Napló) ott folytatja, ahol az első abbahagyta, a csángó mélyvilágból kiszakadó költőnő vallomásaival. Három kisregényével van jelen Bánffy Miklós (Balassi Kiadó). Az eddig csak a Helikon folyóiratban folytatásokban megjelent öregkori krimi, a Milolu (1948-49) mellett olvasható a Reggeltől estig (1927) és a Bűvös éjszaka (1946). Hiányzol-e magadnak címmel jelent meg Lászlóffy Csaba két önvallomásos kisregénye (Napkút). A Nyírő-sorozat az emigrációban megjelent A zöld csillag című regénnyel folytatódik (Pallas-Akadémia). A fáradhatatlan Pomogáts Béla az erdélyi irodalommal foglalkozó, A szellem stratégiája című tanulmányaival is jelen van (Mentor). Láng Zsolt A kripta című drámakötete (Koinónia) válasz ad arra, hogy van-e új erdélyi magyar dráma. Demény Péter válogatásában jelent meg a Bálint Tibor emlékezete című kötet. A Nap Kiadó In memoriam című népszerű sorozatában jelent meg a tavaly elhunyt Sütő Andrásról egy gyűjtemény Görömbei András válogatásában, ugyanitt Dávid Gyula válogatásában a sorozat 60. köteteként adták ki a Reményik Sándor emlékezete című antológiát. Sas Péter válogatta és rendezte sajtó alá Kelemen Lajos Művelődéstörténeti tanulmányok című kötetét (Kriterion), végre ismét hozzáférhetővé válnak izgalmas írásai. Napvilágot látott Vámszer Géza Csík vármegye településtörténete című, évtizedek óta kiadásra váró munkája (Pallas Akadémia). A monográfiát Szőcs János egészítette ki újabb adatokkal. A Mentor Erdély emlékezte című sorozatának új darabja Pál-Antal Sándor Marosszék a XVIII. század elején című monográfiája. Az idő vaskalapja címmel jelent meg Kántor Lajos és Sükösd Mihály negyedszázadot átívelő levelezése (Kalligram). Megjelent Széles Klára régóta készülő Lászlóffy Aladár-monográfiája Mit látsz egy íróasztalon? címmel (Napkút). /Bogdán László: Könyvheti újdonságok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./2007. július 11.A Partiumi Írótábor irodalmi díjával tüntették ki Nagyváradon július 7-én Lászlóffy Csabát, laudációt mondott Pomogáts Béla. A díjat „az egyetemes kultúra egységének munkálása terén elért kiemelkedő irodalmi tevékenysége” elismeréseként ítélték oda Lászlóffy Csabának. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 11./2008. január 4.Megjelent Lászlóffy Csaba újabb kötete /Hiányzol-e magadnak? Napkút, Budapest, 2007/, melyet a legnagyobb elismeréssel méltatott Dániel Károly. Lászlóffy Csaba a közelmúlt idők krónikásaként írta: „A fantomok beköltöztek a belváros legszebb házaiba. Eddig, mondtam, csak a hivatali íróasztalok mögött ültek; miattuk távozott a kéz, mielőtt egy-egy ajtón bekopogott volna. ” „Úgy csevegünk és heherészünk, mintha észre se vennénk, hogy minden ocsmányság velünk esik meg, és minden törvényt ellenünk hoznak... ” „A mindent megtisztító és megváltó forradalomból a mindenható bunkófejek, papírlelkek birodalma lett. ” /Dániel Károly: Gondolatok Lászlóffy Csaba olvasása közben. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./2008. január 9.Egerben megjelenő új folyóiratot mutattak be Nagyváradon. „Célunk az egyetemes magyar irodalom sokszínűségét bemutatni” – jelentette ki Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, a decemberben megjelent Agria című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat főszerkesztője a lap január 8-án Nagyváradon tartott bemutatóján. A negyedévenként Egerben kiadott folyóirat első számában a magyarországiak mellett négy erdélyi szerző, Kolozsvárról Lászlóffy Csaba, a váradiak közül Barabás Zoltán, Dénes László és Lipcsei Márta közöl verseket. A bemutatón a lap főmunkatársai, Anga Mária, Serfőző Simon és Szakolczay Lajos is jelen voltak. A vendégek többször is hangsúlyozták: bár vannak olyan szerzőik, akik nem az általuk preferált nemzeti vonalhoz tartoznak, a válogatásnál az írások minősége volt a döntő szempont. /Fried Noémi Lujza: Erdélyiek az Agriában. = Krónika (Kolozsvár), jan. 9./2008. január 14.„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./2008. január 31.A Bolyai Tudományegyetem aulájában ötven évvel ezelőtt, 1958. január 14-én megrendezett fiatal szerzők estjére emlékeznek január 31-én a Kolozsvár Társaság székhelyén (Főtér 22.). A Forrás forrásánál címmel László Ferenc zenetörténész tart előadást, bevezetőt mond Kántor Lajos. Az egykori ifjú szerzők közül Jancsik Pál és Lászlóffy Csaba olvas fel verseiből, a zenészeket, előadóművészeket Barabás Kásler Magda és Barabás Béla képviseli. Az est második részében a mai huszonéves pályakezdőket, László Szabolcsot, Papp-Zakor Ilkát, Váradi Nagy Pált és Visky Zsoltot mutatja be Balázs Imre József. /Fiatal szerzők estje 1958–2008. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./2008. június 25.Lászlóffy Csaba író a hetvenéves kassai Gál Sándort költőt idézte fel, aki azon töprengett, mit kell (lehet még) tenni, hogy egy nemzet megmaradjon világháborús atrocitások s az erőszakos üldözés – a kitelepítések után. Sok minden változott; de a nagyhatalmi szó a döntő ma is. Az üzenet elveszett, mert „nem volt száj mely tovább adja / a meghallásra nem volt fül”. A neves felvidéki előd, Mécs László /1895-1978/ költői hangja optimista volt egykor: „A mélyből kezdje, ki magasba készül(...) nagy szemétől a halottnak / egyszer ragyogni kezd a katakomba”... Azután a diktatúra idején, a Rákosi-korszakban már így írt: „Nem tudják, mit cselekszenek!” Erre jött aztán a hetvenes évek végén Gál Sándor kiáltása: „uram hitetlenül hívlak a mélységből”, mert „alávettettünk nem szaporítod e népet de hagyod elveszni...” – és a költő sorolni kezdte közössége veszteségeit: „a kiszakítottakat / a kiszakadókat / a meg nem születetteket...” /Lászlóffy Csaba: A létezés esélye. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./2008. július 25.Ha a riport, a szociográfia, egyszóval a tény- és valóságirodalom műfajai kerülnek szóba, akkor az első képviselők, megújítók között bukkan fel Beke György neve is. Beke György köteteinek sokasága szerepelt a jövő újságírói számára már-már kötelezőnek megjelölt bibliográfia-listán, talán ennek is köszönhető, hogy mindenki igyekezett megtalálni ezek között a saját régiójához kötődő, erről szóló leírást, és legalább azt elolvasni. Ezt követően pedig tanulni Beke Györgytől: szakmát, habitust, alázatot. Sokak életében jelentett követendő mintát, arra kitűnő példa a halálának első évfordulójára megjelentetett emlékkönyv /Beke György emlékezete – Halálának első évfordulóján. Közdok. Budapest, 2008./, amelyben pályatársak, barátok, tisztelők, tanítványok sokasága idézi fel Beke Györgyöt, az írót, a mestert, a barátot. Az emlékezők között van Fodor Sándor, Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba, Magyari Lajos, Nagy Pál, Cseke Péter, a kötet szerkesztője Pomogáts Béla. Sütő Andrást két, Beke Györgyhöz címzett levelével szintén jelen van a kiadványban. Többen is használták az „egyszemélyes intézmény” kifejezést, ezzel is jelezve, hogy Beke valami olyat tudott, amit sem előtte, sem utána nem tud már senki ugyanúgy művelni. S hogy a fiatalok sem vonták ki magukat a hatása alól, arra jó példa Iancu Laura visszaemlékezése. /S. B. Á. : Beke György emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./2008. november 21.A Bestseller avagy a bestia nem alszik /Belvárosi Könyvkiadó, Budapest/ című kötet Korpa Tamás értékelése szerint Lászlóffy Csaba prózájának szintézise, markáns gyűjteménye. Szilágyi Júlia irodalomkritikus méltatásában kifejtette: Lászlóffy Csabának külön helye van az irodalomban, amely nem téveszthető össze senki máséval. A kötetbe foglalt írások értéke a nyelvi gazdagság, a lelemény. A másik bemutatott könyvről Kántor Lajos elmondta: a Kolozsvár Társaság fennállása óta először mutatnak be román nyelvű könyvet. A szerző, Lukács József, a Román Írószövetség kolozsvári lapja, az Apostrof szerkesztőségében dolgozik. Először Kolozsvár történetét írta meg röviden, és a kötet akkora sikert aratott, hogy folytatásként vállalkozott arra, hogy Kolozsvár történelmének egy kevésbé ismert korszakával, a gótikával foglalkozzon. Lukács József hangsúlyozta: nem távolodott el a magyar kultúrától, éppen ellenkezőleg, ezt szeretné átmenteni a román nyelvű befogadók felé. Érzékeli, hogy hiányzik az erdélyi kultúrák közötti párbeszéd, törekvései pedig arra irányulnak, hogy a román és a magyar kultúra ne párhuzamosan haladjon egymás mellett, hanem közeledjen egymáshoz. /S. B. Á. : Kettős könyvbemutató a Kolozsvár Társaságnál. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./2008. december 27.Kaplonyban különleges előadást tartottak karácsonykor. Felléptek a „Pikulások”, az „Anonim Caploniensis” gyermek furulya együttes, a „Trombita Kvartett”, valamint a „Musikanten Furulya Együttes”- Erik ferences testvér és Jónucz Alfonz karnagy szólóéneklésével. A színi előadások sorában versek hangzottak el, valamint egy modernebb darab, illetve egy betlehemes pásztorjáték. Előbbit a Fényi István Általános Iskola „Fintorgók” színjátszó csoportja adta elő Lászlóffy Csaba tanár vezetésével. Utóbbit Czumbil Tünde hitoktatónő tanította be a VI. osztályosoknak. /Fr. Szilveszter OFM, a kaplonyi ferences kolostor vezetője: Színi- és zenés előadás Kaplonyban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), dec. 27./2008. december 29.Ignácz Rózsa Ünnepi férfiú című művéből – Szent László király regényéből vett részletettel tisztelgett a szász évvel ezelőtt született írónő emléke előtt a lap. /Lászlóffy Csaba szerk. : Tetőn – 100 éve született: Ignácz Rózsa (1909–1979). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./2009. február 5.Silenced Voices – Elhallgattatott hangok címmel erdélyi magyar írók drámáiból válogatott kétnyelvű kötet jelent meg Írországban. Az angol–magyar kiadvány nemcsak az erdélyi magyar irodalomba, de a kisebbségi sorsba is betekintést ad. A kétnyelvű kötetben Sütő András Advent a Hargitán, Székely János Caligula helytartója, Páskándi Géza A bosszúálló, a kapus, avagy kérjük a lábat letörölni, Lászlóffy Csaba Az eretnek és Szőcs Géza Karácsonyi játék című drámája olvasható. A hetvenes–nyolcvanas évek munkáiból összeállított könyv fordítói és szerkesztői az amerikai Donald E. Morse és Bertha Csilla. Ezek a drámák méltón képviselik nem csak az erdélyi, de a magyar irodalmat is, és azon belül a kisebbségi léthelyzetet, sorsot – vélekedett Bertha a budapesti bemutatón. Mint mondta, a Carysfort Kiadónál megjelent kötetet népes közönség előtt mutatták be tavaly októberben Dublinban. /Erdélyi drámák angolul. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./2009. április 27.Miután Basescu államfő szájából is elhangzott a kulturális autonómia-törekvés gondolata, az egyik román tévécsatorna kerekasztal-beszélgetésén román bennfentes szájból elhangzik, miszerint az 1849-es magyar szabadságharc 13 aradi vértanúja közül 7 lengyel volt. Vajon megfordult-e a résztvevők fejében, hogy a román kultúra hány kiválósága, zsenije nem volt román származású? Ugyanakkor nem magyar – német, örmény – származásúak valóban jelentős számban voltak a kivégzettek között. A szokásos manipulációs módszer tartozéka az is, hogy egyetlen magyar szakértőt, személyiséget nem hívnak meg ilyen esetben a képernyő elé. Még javában folyik az RMDSZ-kongresszus, de már ennyiből is lehet látni: milyen jövőt képzelnek el a kívülről irányított kulturális autonómiának. /Lászlóffy Csaba: Még folyik... és ami már csurran-cseppen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./2009. május 23.Tizenöt éve szerkeszti Lászlóffy Csaba költő a Szabadság irodalmi oldalát, a Tetőnt. A Tetőn címét Lászlóffy Csaba adta; egyszerre akart Kósra és Áprilyra utalni vele. Lászlóffy Csaba semmilyen kompromisszumra nem képes, egyenes gerincű alkotó. Nem is szerették érte, sem párt, sem hatalom. A hetvenedik életévét betölti, a szerkesztőség és olvasók nevében köszöntötték. /Tibori Szabó Zoltán: Születésnap – A „hetvenkedő” Lászlóffy Csabának. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2009. május 23.Vannak, akik Próteusznak, középkori képíró szerzetesnek, krónikásnak, poeta doctusnak, örök ellenzéki ellenállónak nevezik a hetvenedik életévét betöltő Lászlóffy Csabát. Negyven kötetes életműve – versek, regények, novellák, drámák, esszék, műfordítások – Gesta Laszloffyorum. A fiatal magyarországi egyetemista, Korpa Tamás köszöntötte a költőt, aki korábban a marosvásárhelyi Látó és magyarországi folyóiratokban is írt Lászlóffy Csabáról. Korpa Tamás köszöntőjébe lírai, látomásos irodalomtörténetet sűrített. Ebből egy részlet: Kolozsvárt lélegzik a gótika: a Szent Mihály katedrális –, lélegzik a Telefonpalota, a Malom utca, velük pedig egy pár lány, két pár lány és Kányádi hosszú, fekete-piros kabátban, svájcisapkában: kellett az összekapaszkodás. Csaba magyaráz: „Élünk még? Élénk. Élénk kék az ég. Nem látjuk az elejét: a végét”. Csaba magyaráz egy Pozsony mellett született férfiról, aki sűrű, ropogós, prémes téli éjszakákon Göncön kopogtat Károli Gáspár roppant tölgyfaajtaján, szótárával, aki Strasbourgban fogadalmat tesz egy professzornak, hogy lefordítja a zsoltárokat magyari nyelvre. Marosszentimre. Egy csokor orgona mellé. Nyelvem Petőfi Sándora: Szenczi Molnár Albert. És Szenczi úr ül a Házsongardrobe utca 1-es parcelláján, a lámpavas melletti padon, várja a holt professzort, akinek nem volt ideje megfordulni, hogy képbe, szoborba örökítsük. „Cseri uram, Apáczai! – szól Molnár Albert – Mennyit haladt tegnap óta Kegyelmed?” „Még egy holdtölte és béfejezem az Enciklopédiát. ” – néz halkan és merengve Cseri uram, olvassa az évszakokat. Most megnézhetem az arcát, ilyennek képzeltem-e, ilyen barázda-árkolású, gyertyafény-szemű, bordó bársonykabátos megfáradt embernek? „A Maros-part!” – emeli fel ujját, mint Holdat az éjszaka. (Alig jön ki valami a torkomon a rozsdás levegőben.) Csókoltatom Alettát! – végül szólok felé. „Átadom. ”– válaszolja és halványkék köpenyét meg-emelve a nyomda felé siet, de csak lassan, végül pedig lépked, lépked, topog csak, mint egykor a távoli kikötő van Dyck színű mólóján. Csaba az óráját nézi, tördeli a kezét: „Jenő késik – jelenti ki szentenciózusan – lehet, hogy Kocsárdon nem volt csatlakozás: Vásárhelyt sokat rostokolt a mozdony. ” /Korpa Tamás: Születésnap – Száz sor magán – Lászlóffy Csabáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./2009. május 27.Április 23-26-a között volt a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek idei díszvendége Románia volt. Ennek, illetve a kiadványok minőségi növekedésének köszönhetően a Romániai Magyar Könyves Céh kiadóinak részvétele jóval sikeresebb volt, mint az előző három évben, állapította meg Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Mentor Kiadó igazgatója. A könyvfesztiválon a Mentor két kiadványának – Benedek István: Szellemek oltalmában. Burmában Orwell-lel című úti-esszéjének és Kászoni Zoltán Székelyföldi vadászatok című munkájának – volt nagy sikere. Június 4-8-a között lesz Budapesten a 80. Ünnepi Könyvhét, melynek legfontosabb helyszíne idén is a Vörösmarty tér lesz. Ez alkalomból a Mentor Kiadó négy szépirodalmi művet és egy néprajzi munkát jelentetett meg: Egyed Emese Szabadító versek, az idén 70 éves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár verseskötete, Székely János drámákat /Protestánsok, Caligula helytartója, Mórok/ – magába foglaló kötete, Bajor Andor paródiáit Füstöl az acélkalapács, illetve Magyar Zoltán Szilágysági dekameron. Szilágysámsoni tréfás történetek című munkája. A Mentor előkészületben lévő kiadványai között van: Kazinczy Ferenc Erdélyi levelek, továbbá hat XVI-XIX. századi marosvásárhelyi krónikaíró munkáját tartalmazó mű, A vásárhelyi krónikák. Szabó Sámuel XIX. századi, Kriza János-kaliberű, elfeledett gyűjtő Erdélyi néphagyományok című munkája; Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című művének 4. kötete, amely a Fodor Pál-féle per dokumentumait mutatja be; az Erdélyi testamentumok 4. kötete, Tüdős Kinga szerkesztésében, illetve Marosvásárhely történetének első kötete Pál-Antal Sándortól. Folytatják Wass Albert életműsorozatát. /Nagy Székely Ildikó: „A kultúremberek okosabbak…” Az erdélyi könyv örömpillanatai. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./2009. június 5.Immár nyolcvanadik alkalommal rendezik meg Magyarországon az Ünnepi Könyvhetet, mely Európa legnagyobb hagyományra visszatekintő ilyen rendezvénye. A korábbi évekhez hasonlóan idén is jelentős könyvanyaggal vesznek részt a könyvhéten az erdélyi magyar kiadók. A marosvásárhelyi Mentor Kiadó főleg szépirodalmi köteteket visz a könyvhétre. Az újdonságok mellett a nyolcvan éve született marosvásárhelyi drámaíró, Székely János három színművét gyűjtötték egybe: a Protestánsok, a Caligula helytartója és a Mórok című drámákat. Bajor Andor paródiáit, szatíráit a Füstöl az acélkalapács című kötetben adták ki. Az idén hetvenéves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár című kötete közel 150 verset tartalmaz, ott lesz Egyed Emese Szabadító versek című versgyűjteménye is. Magyar Zoltán, az MTA néprajzkutató intézetének munkatársa, Szilágysági dekameron címmel egy szilágysámsoni térfás, népi elbeszéléseket tartalmazó kötetet állított össze. A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó Balla Zsófia, Kenéz Ferenc, Kozma Mária, Pomogáts Béla és Sarány István köteteivel lesz jelen, továbbá a Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási dosszié. 1987–1989 című kötetével, Ambrus Imre Színek és helyszínek Alfalutól Budapestig, Hegedűs Imre-János: Benedek Elek (monográfia), valamint Molnár Gusztáv Volt Európának egy különös tartománya című munkájával. A Korunk – Komp-Press Kiadó kínálatában van Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyve, a kiadó Ariadné Könyvek című sorozatának ötvenedik darabja Visky András Megváltozhat-e egy ember című könyve. A kolozsvári Koinónia Kiadó széles kínálattal érkezett a könyvhétre, a már ismert szerzőik mellett első kötetes munkatársaikat is bemutatják. Máté Angi első kötetes szerző Mamó című könyvével „berobbant az irodalmi életbe”. A szintén kolozsvári Polis Könyvkiadó könyvújdonságként közös dobozban, Gy. Szabó Béla fametszeteivel illusztrálva, két kis Reményik-kötetet ajánl: a Sóhaj a mindenségért címet viselő versválogatást és a Vércsöppek a hóban című, eddig meg nem jelent prózai alkotásokat tartalmazó könyvet. Emellett a kiadó régebbi könyvei közül is többet megtalálhatnak majd az érdeklődők, úgy mint Gaal Görgy Képes Kolozsvár című könyvét, valamint Murádin Jenő művészettörténész A kolozsvári Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János című könyvének fotókkal gazdagított újrakiadását. A Benkő Levente gondozásában megjelent Az őszinteség két napja című könyv az 1956. szeptember 29–30-i kolozsvári gyűléssorozat jegyzőkönyveit tartalmazza. A könyvhéten két standon szerepel az erdélyi kínálat, az egyiken a Gokart, a Komp-Press, a Pro-Print és a Mentor állít ki, a másikon pedig a Kriterion, a Koinónia és a Polis könyvei szerepelnek. /Erdélyi kiadók a magyarországi könyvhéten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./2009. június 19.Lászlóffy Csaba kolozsvári költő és drámaíró az erdélyi irodalmi élet meghatározó személyisége hetven éves. Nála nem volt rendszerváltás, ma is vállalja múltját. Szomorú és megrendítő beszámolói a diktatúra éveiről örök motívumok verseskötetében, a magyar líra „feketekönyvében”. „Az erdélyi magyar sors tragikumának jellegzetességei, a kisebbségi és az általános nemzeti, a személyes és a közösségi sorstapasztalatok, a nehéz történelmi atmoszférájú múlthoz és a szintén súlyos történelmi jelenhez kötődő individuális és egyetemes emberi sorsélmények felrázóan és katartikusan sűrűsödnek össze ebben a valóságot és víziót olyannyira sugallatosan vibráltató teremtett létuniverzumban” – írta róla Bertha Zoltán irodalomtörténész. /Lászlóffy Csaba 70 éves. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./2009. augusztus 20.Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából magyar állami kitüntetésben részesítették Tibori Szabó Zoltán újságírót, a Szabadság munkatársát, a budapesti Népszabadság kolozsvári tudósítóját is. További határon túli kitüntetettek: Lászlóffy Csaba, Szép Gyula és Matekovics Mihály – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Gálfalvi Zsolt és László János – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje. A Pro Cultura Hungarica-díjat Bocskai Vince szobrászművész nyerte el. /Kitüntették Tibori Szabó Zoltánt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./2009. augusztus 29.Magyar állami kitüntetéseket adtak át augusztus 28-án Kolozsváron. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Sólyom László köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket Szabó Vilmos külügyminisztériumi államtitkára nyújtotta át. Elismerésben részesült: Gálfalvi Zsolt kritikus, szerkesztő, László János orvosprofesszor (Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje), Lászlóffy Csaba író, költő, Matekovits Mihály oktatásügyi szakember, Szép Gyula művelődésszervező, a Kolozsvári Magyar Opera aligazgatója, (Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje), Bocskai Vince szobrászművész (Pro Cultura Hungarica-díj) és Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke (az MTA Doctor Honoris Causa-díja). A díjátadó ünnepségen jelen volt Füzes Oszkár, bukaresti nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, valamint számos meghívott. /(köllő): Augusztus 20-ai kitüntetéseket adtak át. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./2009. október 27.Hagyományos díjátadó ünnepségét tartotta október 24-én az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) Székelyudvarhelyen, amelyen sor került a hetvenéves írók, költők köszöntésére, valamint a Debüt- és Hídverő díjak átadására. Díjazottak: EMIA díjas: Lászlóffy Csaba Debüt-díjas: Máté Angi, Hídverő-díjas: Bertha Zoltán. Gálfalvi Zsolt köszöntötte a 75. életévét betöltő Pomogáts Béla irodalomtörténészt. /Átadták az EMIA-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./2010. május 31.Református szavalóversenySzatmár megye – Szombaton a Tasnádi Ipari Iskolaközpont adott otthont az immár negyedik alkalommal megszervezett Templom és iskola református szavalóversenynek. A megyei szintű szavalóversenyen az idei évben több mint 20 középiskolás mérte össze tehetségét, az istenes verseket szavaló fiatal tehetségek komoly feladat elé állították a zsűrit. A zsűri elnöke, Győrbíróné Balog Csilla szakmódszertani előadó volt, tagjai pedig Kurta–Tőtös Beáta lelkész (a nagykárolyi református egyházmegyéből), Győrbíró Sándor lelkész (a szatmári református egyházmegyéből), Lászlóffy Csaba magyartanár, Csáki Kovács Mária vallástanár. Megyeközi lesz Győrbíróné Balog Csilla református szakmódszertani előadó tájékoztatta lapunkat, hogy jövő tanévtől a középiskolásoknak szóló református szavalóversenyt, akárcsak az V–VIII. osztályos diákoknak szóló református vallás tantárgyversenyt, és az elemistáknak tartott rajzversenyt megyeközi szinten is megszervezik, mivel a Szatmárnémetiben hagyományosan megszervezett versenyek a szomszédos megyék vallástanárainak az érdeklődését is felkeltették. Az idei évben jubileumi díjkiosztó tanévzáró ünnepséget tartanak. A tizedik alkalommal rendezendő tanévzárót június 13–án a Németi templomban tartják. erdon.ro 2011. augusztus 6.Dés város szerelmeseBudapesti levél Meghalt Huber András, városának, Désnek szerelmese. Soha nem láttam, nem ismertem, csak az újságokban olvastam, hogy rendre jelennek meg komoly munkái. Huber András (Dés, 1942. nov. 11. – Dés, 2011. július17.) tanár, művelődés- és sajtótörténész 1995-ig, betegnyugdíjazásáig tanár, azóta főfoglalkozása az írás volt. Kötetei: Dési Huber István: Levelek a szülőföldre (sajtó alá rendezte, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította. Bukarest, 1982), Cédula a virágon (karcolatok, elbeszélések. Garamond Kiadó, Kolozsvár, 1997), Százarcú nagyhatalom. Lapok az erdélyi magyar időszaki sajtó történetéből (Csíkszereda, 1997), Város az időben. Dési helytörténeti séták (Gloria Kiadó, Kolozsvár, 2002), Akikhez a múzsák bekopogtak. Szamos-völgyi írástudók (Stúdium Kiadó, Kolozsvár, 2004), Gyilkos nagy köd (novellák, Stúdium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006), Ház a Domb utcában (Grafycolor Kiadó, Kolozsvár, 2010). Néhány méltatás a szerző munkásságáról: Százarcú nagyhatalom. Sajtótörténet címmel a szerző több évtizedes kutatómunka eredményeként megírta Szilágy, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód és Torda-Aranyos vármegyék sajtótörténetét a kezdetektől 1944 végéig. Igaz, hogy Erdély egy részéről van szó, de azt a teljesség igényével mutatja be Huber András. (Háromszék, 1998. jan. 16.) * Huber András író Akikhez a múzsák bekopogtak című legújabb könyvében a két Szamos egyesülése vidékének magyarul publikáló írástudóit vette számba. A Dés székhelyű egykori Szolnok-Doboka vármegye határvonala csupán keretet biztosított ahhoz, hogy fölmutassa az itt született jelentős szellemi értéket, mondta. A Magyar Tudományos Akadémia tizenhét hajdani tagjának életútja kapcsolódott az egykori Szolnok-Dobokához. Désen született. Huber András jó ismerője a város hely- és sajtótörténetének. Monografikus jellegű könyvekben adta közre kutatásainak eredményeit. 1997-ben megjelent Százarcú nagyhatalom című munkájában négy egykori jelentős erdélyi vármegye közel másfélszáz időszaki sajtótermé-kének útját tárta fel a kezdetektől 1944 végéig. Szolnok-Doboka vármegyében a XIX. század második felétől 1944 végéig két tucat nyomda volt, ezekben számos magyar nyelvű helyi hírlap és folyóirat készült, Désen például 36. Napjainkban azonban Désen már nincs potenciális magyar olvasóközönség, pedig a számadatokat tekintve még lehetne. 2002-ben megjelent várostörténeti könyve (Város az időben) viszont hat hét alatt elfogyott. Ennek az az oka, hogy Szabó T. Attila professzor 1944-ben közreadott dolgozatától eltekintve, anyanyelvű vonatkozásban nem látott napvilágot egyéb munka. Huber Andrást bántja, hogy Désen a helyi utánpótlás várat magára. (Lukács Éva: Ahány könyv, annyi szelete a létnek. Beszélgetés Huber András íróval. Szabadság, Kolozsvár, 2005. máj. 28.) * Huber András legújabb könyvét, a Ház a Domb utcában című regényét mutatták be a dési római katolikus plébánia dísztermében vasárnap délben. Annak ellenére, hogy ezzel egy időben a kackói felújított református templom felavatása zajlott, a könyvbemutatón szépszámú érdeklődő jelent meg. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is. Gergely Margit ny. magyartanár fölvázolta a regény mint műfaj, s ezen belül a családregény fejlődését és sajátosságait a kezdetektől napjainkig. Jánossy Sándor, a nemrég Ezüst Gyopár-díjjal kitüntetett ny. tanár Huber András 44 éven átívelő írói, publicisztikai munkásságának felelevenítésével kezdte előadását. Elhangzott: Huber első írása 1966-ban jelent meg az akkori kolozsvári napilapban. Ezt követték különböző időszaki kiadványokban cikksorozatai, karcolatai és elbeszélései, valamint sajtó-, hely- és irodalomtörténeti tanulmányai. Első könyve 1982- ben jelent meg a Kriterionnál, 1989 után kétévenként jelentkezett újabb kötetekkel. A Ház a Domb utcában című családregényét a kolozsvári Grafycolor Kiadó jelentette meg igényes külalakban. Miután Jánossy Sándor néhány részletet is felolvasott a regényből, a házigazda Veres András a következő szavakkal indította érzelemtől sem mentes értékelését: "Megilletődéssel és némi félelemmel kezdtem a regény olvasásához, mivel a könyv majdnem ötszáz oldalas, s bizony az utóbbi időben egyre ritkábban merülünk el hosszabb művekben. Ám hamarosan rájöttem, jelentős munka van a kezemben, vonzó, erdélyi nyelvezettel megírt értékes regény. Négy generáció szereplői szólalnak meg, amit kiemel a bemutatott, máskor meg csak jelzett, történelmi-társadalmi változások következményeként megjelenő érdekes, nemegyszer váratlan családi események sorjázása. A regény cselekményének a linearitását a szerző helyenként ügyesen megtöri, a dőlt betűs beékelések például már-már ellenpontozásként hatnak, s a nemzedékek közötti mindenkori ellentétekre utalnak. Nehéz ezt a könyvet letenni, az ember egyre csak olvasná", magyarázta. Veres András ugyanakkor méltatta a regény tartalmához igen jól igazodó borítót, Lukács Solymossy Éva munkáját is. Ezután az író kifejtette, hogyan született meg a könyv. – A témát mindig alaposan körbe kell járnia a szerzőnek, ismerkedni, barátkozni kell vele, majd hosszabb-rövidebb ideig hordozni. Fárasztó, de izgalmas munka ez, néha egész fejezeteket kell újraírni, vissza-visszatérni a korábbiakra – hangzott el. A kérdésre, hogy mennyire van benne a regényében, Huber András azt felelte: "Annyira, hogy én írtam, ám jómagam csak meghúzódtam az elképzelt családban, és anélkül, hogy tudták volna, a család tagjaival együtt éltem. Fikció vagy valóság? Mikszáth Kálmánt parafrazálva, végül is nem az a fontos, hogy egy regényben a bemutatott események megtörténtek-e, hanem az, hogy megtörténhettek volna..." (Lukács Éva: Huber András könyvével ismerkedtek meg a désiek. Szabadság, Kolozsvár, 2010. jún. 8.) A kolozsvári lap 2011. augusztus2-i számában olvasható Lászlóffy Csaba verse: Jelenések – Dialógustárs: a Halál Huber András emlékének. Ebből idézek: Fanatikus vagy – hogyha a / kérlelhetetlen blőd megfontoltság az –, / de őrültséget hajszoló soha. / A tények s szavak (küzdeni a látszat, / a feledés ellen / csak mi tudunk)! – a szellem / "tiltva is szabad" eszménye / akárhányszor hanyatlott is a mélybe, / mindig túlélte a szektás terrort. Az erdélyi krónikások írhatnának bővebben is erről a kiváló emberről. Munkáit nem ismerem, de azok között van, akiket gondolatban a magyarság jó embereinek, őrzőinek tartok. Számon kell tartani ezeket az embereket! Udvardy Frigyes. Népújság (Marosvásárhely) 2011. november 2.Értelmiségiek nyílt levele az erdélyi magyar felsőoktatásért – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez, a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen. Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is, hangsúlyosan fölvethető a kérdés, kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma, amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag, nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis, a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát! A „departament”-nek nevezett új struktúrák, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a „departament" csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi! Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvény adta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett „departamentet", a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat, és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát, enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is, egy helyben topogást jelent, semmi többet. A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciát és jövőt biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt? A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nem egy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a „departament" szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE”, mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése. Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat, és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet, és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt. Kolozsvár, 2011. október 31. A levelet aláírják: Adorjáni Dezső, Balázs Márton, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Csűry Bálint, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Dukrét Géza, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Jancsó Árpád, Juhász Tamás, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kisgyörguy Zoltán, Kolumbán József, Köllő Gábor, Kötő József, László Bakk Anikó, Lászlóffy Csaba, Máté János, Molnos Lajos, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Sylvester Lajos, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc 2011. december 21.Ősbemutató a Kiss Stúdió SzínházbanLászlóffy Csaba Szerelmi torzó című művét mutatták be december 20-án a Kiss Stúdió Színház termében. Az előadást előszőr a váradi közönség tekinthette meg. A Lászlóffy Csaba költő, próza-, drámaíró, műfordító legújabb drámájának, a Szerelmi torzónak ősbemutatóját tekinthette meg a váradi közönség. A dráma a Nemzeti Kultúrális Alap támogatásával jött létre. Lászlóffy Csabának öt drámakötete jelent meg eddig és egy kétkötetes gyűjteménye. A szerző többek között József Attila-, Arany-, Berzsenyi-díjas, Péterfi Vilmos és Misztótfalusi Kis Miklós életműdíjas. Legutolsó kitüntetése a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje. A drámaíró Változások létezésre című művében így vall magáról: „Szellemi szülővárosom Kolozsvár; tágabb szülőföldem s állandó otthonom a magyar nyelv.” A kedd esti felolvasó színház alkalmával a drámát Kiss Törék Ildikó, Varga Vilmos és Fazakas Márton Erzsébet színművészek keltették életre, amely Jung, a világhírű pszihológus és Sabina Spielrein közötti terápiás, szerelmi és munkakapcsolatát mutattja be. A mű zenéjét Lászlóffy Zsolt szerezte. Előadás „2011-ben Jung halálának ötvenedik évfordulójára emlékeztek Európában. A december 20-i nagyváradi színházi produkció viszont korántsem szakállas emlékünnepség a világhírű tudós tiszteletére. Több benne a groteszk felhang, a fölismerés amivel rendszerint az élet, a múlt alapos ismerete ajándékoz meg bennünket”-hangzott el bevezetésként. F. Márton Erzsébet Sabina Spielrein alakját is bemutatta: a főhősnő a pszihoanalízis történetének egyik első nőalakja.1904-ben szkizoid jellegű hisztéria tüneteivel került a zürichi Burghölzli Klinikára, ahol ő volt Jung első pszichoanalízissel kezelt páciense. Lászlóffy Csaba drámája azt mutattja be, hogy a páciens és orvos közötti kapcsolat hogyan alakult át szerelmi kapcsolattá, és ezt követően munkatársi viszonnyá. Sabina (Kiss Törék Ildikó) két alakban jelenik meg a drámában: a konfliktusokba sodródó és az emlékező szerepében. Az Emlékező Sabina a múltba tekintve meséli el emlékeit, míg a különböző idősíkokban játszódó eseményekben, az emlékekben már feltűnik, a házas Jung (Varga Vilmos) alakja is. A dráma tulajdonképpen egy százéves történet, amely az örök szerelmi háromszög példáját mutatja be, ugyanakkor a tudomány történetének egy fontos, bizarr epizódját is. A másfélórás előadás alatt a közönségnek alkalma volt belelátni egy beteg nő gondolataiba, aki legyőzve saját magát a pszihiátriában helyezkedett el. A színházi előadást követően meg lehetett vásárolni Lászlóffy Csaba könyveit, amelyeket az író dedikált. Nagy Noémi erdon.ro 2012. március 28.Kettős könyvbemutató a konzulátusonAlbert Ildikó székelyföldi pszichológus és Lászlóffy Csaba kolozsvári író új köteteit mutatták be hétfőn este a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében. Albert Ildikó Mindennapi lelkünk, Az utazás divatja és Léleképítés című könyveit – amelyek a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál jelentek meg – Kozma Mária író ismertette, Lászlóffy Csaba Az éden kényszerképzete című, négy kisregényt tartalmazó kötetét (Napkút Kiadó) Kántor Lajos irodalomtörténész és a magyarországi Korpa Tamás irodalomkritikus, költő, szerkesztő méltatta. Albert Ildikó pszichológus könyveinek bemutatása előtt Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette: a pszichológia olyan tudomány, amely nagyon sok embert érdekel. Kozma Mária székelyföldi író először az önismeret szükségességéről és a reális én-kép kialakításáról kérdezte Albert Ildikót. A pszichológus-szerzőtől megtudtuk: a média azt sugallja, hogy boldognak és sikeresnek kell lennünk, ám az állandó boldogság irreális. – Ha felhagyunk a negatív gondolkodással, az előítéletekkel, akkor boldogabbak és sikeresebbek lehetünk. Nem kötelező mindent átvenni, amit a média és a környezet sugall. Álmodozni is szabad, de nem kellene elszakadnunk a valóság talajától – hangsúlyozta Albert Ildikó, aki azt is elárulta, hogy könyvei pszichológusi bosszúságából is fakadtak. Mint kiderült, nem csak a szakmáján belül „ragadtatta magát” könyvírásra, hanem utazási élményei is írásra sarkallták. Ennek eredménye Az utazás divatja című könyv, a pszichológus pedig további könyvek írását is tervezi. Az est következő programpontjának felvezetőjeként Kántor Lajos kifejtette: Lászlóffy Csaba eddig is nagy életművet alkotott. – Lászlóffy Csabát első sorban költőként tartjuk számon. Prózai műveiben főleg a magyar történelem témái jelennek meg, saját szemléletmódján átszűrve. A szerző egész életében versenyhelyzetben volt – például testvérével, Lászlóffy Aladárral, valamint kortársával, Szilágyi Domokossal –, amely sajátos ösztönzést jelentett. Az éden kényszerképzete című regényben ez a versenyhelyzet a világirodalomra is kiterjedt, hiszen a könyvben több írótól idéz, vagy megemlíti nevüket. Kassák Lajos, Szabó Dezső, Aquinói Tamás, Dosztojevszkij, Stendhal, Cholnoky neve különböző asszociációk formájában jelenik meg, és épül be Lászlóffy szövegébe – magyarázta Kántor. Korpa Tamás irodalomkritikus kiemelte: a négy évtizede publikáló szerző ebben a könyvében bravúros kultúrtörténetről és prózatechnikáról tett tanúbizonyságot. Lászlóffy Csaba megjegyezte: a négy kisregényt tartalmazó, most bemutatott könyvéből kettő a Funar-korszakot idézi, de az 1980-as évek lehallgató terrorjának bemutatása is nyomon követhető benne. Ugyanakkor könyvében a magyar nyelv és szókincs lehetőségeit is kipróbálta, tette hozzá a szerző. A rendezvény folyamán Márkos Albert és Béres Melinda hegedűművészek R.M. Glier- és Bartók-hegedűduókat adtak elő, Jancsó Miklós színművész és Jancsó Hajnal előadóművész pedig részleteket olvasott fel a Lászlóffy-regényből. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2012. április 23.„Nem jósolok napfényes jövőt a könyvnek” – beszélgetés H. Szabó Gyulával1951. január 17-én született Kolozsváron, az első tíz osztályt az akkori 11-es líceumban (ma Báthory Gimnázium) végezte, majd a 3-as líceumban (a mai Apáczai Csere János Gimnázium) érettségizett. 1974-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán, 1974–1977 között a siménfalvi általános iskola orosz és magyar tanára. 1977 szeptemberétől a Kriterion Kiadó alkalmazottja, 1985-ig szerkesztő, majd megbízott főszerkesztő, 1990. augusztus 1-jétől a kiadó igazgatója, 1999-től társtulajdonosa. Túl bármiféle metaforán: H. Szabó Gyula könyvek közé született, hiszen anyai nagyapja, Szentimrei Jenő időben-minőségben egyaránt a Trianon után alakuló erdélyi irodalom első vonalának jeles képviselője volt, szülei mindketten tanáremberek, irodalmár, illetve néprajztudós. Mennyiben határozta ez meg későbbi érdeklődési körét, illetve a pályaválasztását? – Biztosan nem kismértékben befolyásolt az, hogy kiről-miről hogyan vélekedtek körülöttem, de például nagyapám „jeles képviselőségét” csak nagyon áttételesen érzékeltem. Mindenekelőtt abból, hogy nem is egyszer fordultak meg nálunk Nagy Imre és Popp Aurel festők vagy Jancsó Béla, György Dénes, Lám Béla és más „jeles bácsik”. De én nagyapámat elsősorban nagyapai minőségében kedveltem nagyon, talán azért is, mert nekem, a legkisebb, vele egy fedél alatt lakó unokának sok minden volt szabad. Nemcsak az ölében ülhettem folyton, de mehettem a szobájába akkor is, amikor dolgozott. Hétéves voltam, amikor meghalt, úgyhogy inkább az érzelmi életemben játszott szerepet, nem a szellemi tájékozódásomban. Később, az évek során viszont többször is „felfedeztem” magamnak. Fiatalkorom színház iránti érdeklődésében azoknak a gyerekműsoroknak lehetett szerepe, amelyeket nagyanyám és anyám rendeztek a testvéreim osztálytársaival a tágas ház két egybenyitott szobájában. Kis jeleneteket, népdalokat, szavalatokat adtak elő, meghívták a gyerekek szüleit, barátait is. S hogy könyvek közé születtem, az is minden szempontból igaz, hiszen végeredményben két család – nagyapámék és mi – laktuk a négyszobás házat, vagyis két könyvtár volt szinte mindenütt a szemem előtt. Később mi, a négy fiútestvér is elkezdtük alakítgatni a magunk könyvtárát: nem ritkán négy példányban került a házba egy-egy könyv, s innen vittük szerteszét, ki merre került. – Bölcsésznek lenni természetesen feltételezi a könyvek szeretetét, de még semmiképpen sem jelenti azt, hogy a filológus egész életét a könyvkiadásnak szentelje. Hogyan kezdődött könyvkiadói munkája? – Véletlenül. Kezdjem azzal, hogy már a bölcsészetre való jelentkezésem is egyfajta kitérő volt, hiszen a színház bűvöletében eltelt ifjúkoromban „teátrális álmokat” dédelgettem: színészi adottságaim egyáltalán nem lévén, rendező szerettem volna lenni. De akkortájt, 1970 körül a marosvásárhelyi színiakadémián nem volt rendezői szak, ezért tanácsolta Szabó Lajos rektor (ő is nagyapai „örökség”), hogy végezzek el egy egyetemet, majd posztgraduális képzéssel próbálkozzam. Így kerültem a bölcsészetre: orosz–magyar szakra jelentkeztem, mivel nyolc évig tanultam oroszul, és gondoltam, ott kevesebb lesz a felvételin a tolongás. Diplomázás után egy kedves Keresztúr fiúszéki faluba, Siménfalvára neveztek ki, ott töltöttem ki az akkoriban kötelező hároméves szakgyakorlatot. Közben megnősültem, feleségem, Simonffy Kati a bukaresti televízió nemzetiségi szerkesztőségében dolgozott már, úgyhogy számomra is Bukarest lett az irány. Előbb a Művelődés folyóiratot udvaroltam körül, az akkori főszerkesztője, Kovács János fel is vett volna, ha lett volna szabad státusa, de üresedés a Kriterion Kiadónál adódott. Feleségem főszerkesztője, Bodor Pál beajánlott Domokos Gézának, aki 1977. szeptember 16-ai hatállyal fel is vett. Minden különösebb ceremónia nélkül kiadói szerkesztővé ütött, én lettem a kiadó magyar szerkesztőségének 12. tagja (nyolcan Bukarestben, négyen Kolozsvárt dolgoztak), a képzőművészeti és zenei tárgyú könyvek „felelőse”. Persze foglalkoztam más könyvekkel is… És azóta tanulgatom ezt a mesterséget. – Körülbelül két évtizeden át a Kriterion Kiadó mondhatni összenőtt Domokos Géza nevével: kívülről hősies időszaknak tűnt a 80-as évek elejéig tartó majdnem másfél évtized, nagyon sok – nemcsak jó, de akkor nagyon merésznek számító – kiadvánnyal. Belsősként hogyan élte meg azokat az emberpróbáló időket, milyen volt a szerkesztői közösség, és hogyan vezette Domokos a kiadót? – Egy már nagyon jól működő csapatba kerültem, ugyanis már hét éve működött a Kriterion, ám indulásakor is valójában az Állami Irodalmi Kiadó nemzetiségi osztályának az embereire épült. Feladata volt a nemzetiségi irodalom – magyar, német, szerbhorvát (akkor így kellett mondani), ukrán, jiddis – kiadása, illetve 1971-től indult a Biblioteca Kriterion sorozat, a magyar, német, ukrán nyelvű irodalom román fordításainak sorozata. Kitűnő, mondhatni legendás volt a fordítói gárda: Gelu Păteanu, Paul Drumaru, Gheorghe Olaru, németből Gabriel Gafiţa fordított, de jelentek meg szlovákból, török–tatárból fordítások. Sőt Domokos szeretett volna cigány nyelvű könyvet is megjelentetni, de ezt az elvtársak szigorúan letiltották, akkoriban ugyanis tilos volt arról beszélni, hogy nálunk vannak roma nemzetiségűek. A lényeg az, hogy minden szerkesztőnek megvolt a maga területe, azért is mehetett olajozottan a munka. Az én szempontból egy másik külön „érdekesség”, hogy a kiadóhoz kerülésemmel mondhatni egy időben, 1977 nyarán hivatalosan megszűnt a Sajtóigazgatóság néven működő cenzúrahivatal, az intézmények vezetőinek egyéni felelősségvállalására építve a további tevékenységet. A legtöbb kiadóigazgató megrémült ettől a felelősségtől (nem ok nélkül), de Domokos Géza nem tartozott közéjük. Épp ellenkezőleg: 1977-től 1982-ig a kor viszonyai között nagyon is kockázatos könyvek sora jelent meg. Arról például egyetlen szót sem lehetett ejteni, hogy Trianon után egész Erdélyben sorra tűntek el a magyar történelmi vonatkozású szobrok. Károly Sándor önéletírásának 1979-es kiadásában viszont némi anekdotikus éllel olyasmit ír le, hogyan verte a „fütykös szél” az aradi Kossuth-szobrot. De „életveszélyesnek” volt mondható a Székely Oklevéltár új sorozata, a Moldvai csángó népművészet és még sok hasonló kiadvány. A lényeg az, hogy Domokos Géza jól ki tudta használni a kedvező szelet. Olyan vezető volt, aki mindig dicsérte a kollégákat, és az esetleges hibákból sokat magára vállalt. Derűs, nyugodt egyéniségével sikerült nyugodt légkört teremtenie a kiadóban is. A 80-as évek elején aztán, ha jól emlékszem, egy 1982-es pártplénum után újraszervezték a cenzúrát. Amilyen nagy garral hírelték ’77-ben a megszűntét, annyira fű alatt intézték az újraindítást. A mi cenzorunk Pezderka Sándor elvtárs volt, aki az égvilágon mindent figyelmesen elolvasott. A kiadói terveket is. Rövidesen már nemcsak kitanácsolt címeket a tervből, de „be is segített” jobbnál jobb címekkel. Néha azért ezt a nagy „éberséget” is sikerült kijátszani, hisz a kiadóban csak Dulea-sorozatnak becézett könyvek egyikében közzétettük az 1918-as gyulafehérvári határozatokat, amiről egyébként tilos volt beszélni-írni. A kéziratot nyomdába kísérő referátumon lehetett bármennyi aláírás, ha nem „szerénykedett” ott a sarokban a Pezderkáé is, nem lett belőle könyv. 1985-ben aztán ránk jött a Dulea-bizottság. Ez a hírhedett brigád felmérte, majd elemezte a kiadó tevékenységét. Lényegében megfélemlítés volt a szándékuk, úgy távoztak, hogy nem tudtuk igazán, mi lesz velünk. Úgy tűnik, hogy az elvtársak végül az elszigetelés mellett döntöttek, nem akarván áldozatot kreálni sem Domokosból, sem a kiadóból. 1985-től kezdtek ránk erőltetni könyveket, vagyis nemcsak kivettek címeket az éves tervből, hanem betétettek újakat. – Melyek azok a korabeli képzőművészeti-zenei kiadványok, amelyekre a legszívesebben, legbüszkébben emlékszik vissza? – Mindenekelőtt a képzőművészeti kismonográfiákra. Maga a sorozat már elindult azelőtt, hogy én odakerültem a kiadóhoz, az én első szerkesztésem Murádin Jenőnek a Barabás Miklós Céhről szóló kismonográfiája volt. Murádin tulajdonképpen rögzítette a kötetek szerkezetét, vagyis a monográfiát nagyon pontos és gazdag adattár és könyvészet egészítette ki. 1988-ban viszont az egész sorozat kikerül a tervből, éppen Duleának „köszönhetően”, aki azt mondta, hogy „csak egy román valóság van, azt nem lehet románul vagy magyarul festeni, vagyis nincs külön képzőművészet, s így külön sorozat sem lehet”. Nem is olyan nagyon ismeretlen szöveg, ugye?! Másik könyv, amire büszke vagyok, Jordáky Lajos Az erdélyi némafilmgyártás történetéről (1981) szóló kötete, amit a szerző sajnálatosan korai halála után sikerült előásnom, és nemcsak nagy közönségsikere lett, de szakmai körökben is nagyra értékelték. Hasonló siker volt a 80-as évek elején megjelent Erdélyi Lajos-könyv, A zsidó temetők művészete (1980). A zenetudományi írások szerkesztése rendjén László Ferenctől tanultam rengeteget. Az 1980-ban megjelent Bartók Béla Tanulmányok és tanúságok című, rendkívül fontos munkája és az általa gondozott Bartók-dolgozatok (1981) és A 101. esztendő (Bartók, Kodály, Enescu) című zenei publicisztikakötete megbeszélései mind megannyi tartalmas továbbképzést jelentettek számomra. – A nyolcvanas évek második feléről már érintőlegesen beszéltünk, arról, hogy a könyvkiadás is nagyon megsínylette ezeket az ordas időket. Térjünk még vissza egy kicsit arra, hogyan élte meg, élte túl a Kriterion? – Nem volt leányálom. Időnként kezembe akadnak azok az előjegyzési naptáraim, melyekbe Pezderka elvtárs intelmeit, „javaslatait” írtam. Talán nem lenne érdektelen egyszer közzétenni. Gyanús volt már akkoriban minden: a világirodalom csakúgy, mint a hazai szépirodalom, nem is beszélve az önismereti tematikákról. Ha megnézzük azoknak az éveknek a „termését”, azonnal látni, mennyire csökkentek az irodalmi értékek. A Sütő-könyvek például egyszerűen „kihaltak”, de a verseskötetek kiadása is kínszenvedés lett. Lászlóffy Csabának az egyik kötetét például nemhogy soronként, de szinte szavanként szálazta át Pezderka, nem volt tekintettel semmire. Szegény költő kétségbeesetten kérdezte telefonon, hogy érdemes-e egyáltalán kiadni a kötetet. A népi kultúrával kapcsolatban sem lehetett semmit becsempészni. Rémálom volt, amikor 1988-ban bevezették a helységnevek kizárólagosan román használatát. Megjelentek a körülírások, a kicifrázott utalásos megnevezések, de abba is belekötöttek. – 1990-től változás: új idők, új gondok. Bukarestből Kolozsvárra – szerkesztőből igazgatóvá. De lassan már ezek a „kezdeti” botladozások is történelemmé lesznek. Hogy lehetne jellemezni most, 2012-ben a Kriterion utóbbi két évtizedes tevékenységét? – A 90-es választások nyomán Domokos Géza parlamenti képviselő lett, és ő kérte az akkori kulturális minisztert, Andrei Pleşut, hogy engem nevezzen ki a kiadó élére. Nem volt könnyű, ugyanis a nagy keresletet alig-alig tudtuk kielégíteni. A nyomdák inkább újságokat nyomtak, ’95-ig semmilyen állami szubvenciót nem kaptunk, a magyarországi támogatások életmentőek voltak, beindult a privatizáció, megjelentek újabb és újabb kiadók, illetve a decentralizáció következményeként széthullt az addig jól megszervezett könyvterjesztés. Sorra szűntek meg a könyvüzletek, egyik városból a másikba nem igazán jutnak el a kiadványok... A kiadásokra kapott magyarországi, illetve a Communitas Alapítványtól kapott támogatás menti meg a céget. Ennek is köszönhetően a 90-es évek végére valamennyire stabilizálódott a helyzet. Javult az olvasók anyagi helyzete, a könyvek kivitelezése is sokat javult a 90-es évek első feléhez képest. Az internet térnyerése aztán fokozatos apadást idézett elő. Eközben a hajdani majdnem monopolhelyzetben lévő kiadónk nagyon visszaszorult. Csak egyetlen példa: 1977-ben én voltam a cég negyvenedik alkalmazottja, most hárman-négyen vagyunk összesen. A 90-es évektől sokan elmentek sajtóba, egyetemre, politikába. Persze ez természetes, hiszen manapság 10–12 kiadói műhely végzi azt, amit annak idején két kiadó – mi és a Dacia – végzett. – A kiadó híres volt különböző sorozatairól. Egyeseket újraélesztettek – mint például a Tékát –, mások egy-két próbálkozás után elhaltak. Indultak viszont újak. Hogy látja ezek jövőjét? – A híres Forrás sorozatot például átadtuk a Mentor Kiadónak, de azóta már kimúlt, s nem is mutatkozik igény az újraindításra. A híres világirodalmi sorozatunk is, a Horizont két próbálkozás – egy Balzac- és egy Mérimée-kötet – után „meghalt”. A Tékát sikerült viszont feltámasztani, mindenekelőtt fiatal kutatók bevonásának köszönhetően. De mintha az újabb nemzedékekből hiányozna az a filológiai igényesség és kitartás, ami szerencsére életre segítette Dávid Gyula titáni munkáját, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon sorozatát. Ma már a közbeszédet nem igazán érdekli egy-egy megjelenés, illetve általában a könyvkiadás. De a Romániai Magyar Írók sorozatában kiadott, illetve újrakiadott műveink iránt még nagy kereslet mutatkozik, hasonlóan a Történelmi regények sorozat darabjaihoz. És vannak új sorozataink is, mindenekelőtt a Gordiuszra vagyok büszke, ez elsősorban esszéisztikus írásokat tartalmaz, a megjelent szerzők közt pedig hirtelenében olyan neveket tudok említeni, mint Bibó István, Lucian Boia, Miskolczy Ambrus, Balázs Sándor vagy Cseke Péter. És új a különböző városokról vagy vidékekről, illetve egy-egy közkedvelt témakörről összeállított verskötetsorozatunk, ezeket a könyveket is kedveli a közönség. – Illetlenségnek tűnhet könyvkiadótól megkérdezni, mégse vegye zokon, ha arról érdeklődöm, hogyan látja a csupa nagybetűs, nyomtatott KÖNYV jövőjét? A technikai váltás, a hangos könyvek, e-könyvek megjelenése és gyors terjedése mennyiben köthető össze az olvasási kedvvel és vággyal? És – végső soron – hogyan fogja ez meghatározni a Kriterion elkövetkező éveit? – Zokon egyáltalán nem veszem, de túlságosan napfényes jövőt sem tudok körvonalazni. Szerencsére nálam fiatalabb kollégák jobban bíznak a nyomtatott könyv jövőjében. Én nem hiszem, hogy egy nemzedéknél tovább fog élni, bárhogy is nézzen ki, a táblagépen tárolható hatalmas könyvtár bőségesen kárpótolni fogja-e a jövő olvasóit. Olvashatnak verset, prózát, tudományos irodalmat, bárki hozzáférhet eddigi rejtett-féltett könyvritkaságokhoz. Igaz, nem lesz nyomdafestékillata. Némi kajánsággal mondom: egész jól elvagyunk a kódexeket másoló szerzetesek gyertyaillata nélkül is. Maradtunk viszont egy szólásmondással: „körmünkre ég a gyertya”. Nekem más a gondom: a nap ugyanis továbbra is 24 órából áll majd, és a rengeteg információs anyagból vajon lesz-e lehetőség kiválogatni az éppen olvasásra érdemes címet? A kiadó eddig egyfajta szűrőszerepet is játszott, de ennek a mai technikával gyakorlatilag vége: bárki elő tud állítani könyvet. Ám hogy ne zárjuk túl borúlátóan a beszélgetést, elmondanám, hogy hiszek abban: egyszer majd csak meglesz az „első olvasást” helyettesítő segítségféle, a jelenleg uralkodó helyesírási káosz is feltehetőleg egyenesbe fog ismét jönni. Vagyis még kb. tíz–tizenöt évig számítunk a gondosan szerkesztett, nyomtatott könyvre igényt tartó keresletre, igyekszünk az elvárásokat ki is szolgálni, de – bármennyire fájón is hangzik – már készülődünk a zárásra. Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár) 2012. november 12.A könyv megmarad– Bálint Tibor-nap a Marianumban Derűs nosztalgiával emlékeztek az író barátai és tisztelői szombat délután a Bölcsészettudományi Kar Horea út 31. szám alatti épületében (Marianum) megtartott prózagálán. Prózaíró gálaestet szervezett a Bálint Tibor Baráti Társaság (BTBT): a rendezvényen az erdélyi irodalom egyik legizgalmasabb személyiségére emlékeztek, aki idén 80. életévét töltötte volna. Egyed Emese, a BTBT elnökének megnyitóbeszédét követően mintegy húsz szerző – André Ferenc, Balázs Imre József, Barcsay Andrea, Bréda François, Egyed Péter, Gondos Mária-Magdolna, Jancsó Miklós, Kántor Lajos, Láng Orsolya, László Noémi, Lászlóffy Csaba, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Sántha Attila, Selyem Zsuzsa, Serestély Zalán, Székely Örs, Vida Gábor, Vizi Tünde, valamint levélbeli üzenetben (távollétében más olvasta fel szövegét) Borcsa János – idézte meg a lumpenek szószólóját. Az erdélyi magyar irodalom meghatározó alakjai mellett fiatal tehetségek is bemutatkoztak, nagy meglepetést okozva az irodalombarát közönségnek. Azt, hogy Bálint Tibor munkássága csaknem mindegyik generációra hatással bír, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felolvasók jelentős részét „irodalommal kacérkodó suhancok’’ alkották. Amint az világosan meglátszott, a nagy öregeknek semmi okuk nem lehet aggodalomra, az utánpótlás kétségkívül biztosított. Mindenki a saját stílusán – ki esszében, ki novellában, vagy éppen készülő regényének részletében – fújta le a port az életműről, újra és újra felfedezve azt. Ebből a sok egyéni világ- és Bálint Tibor-élményből állt össze a színvonalas, az író emlékéhez méltó prózamozaik. A meghitt hangulatú est folyamán szebbnél szebb történetek, anekdoták elevenedtek fel illatos nőkről, gőzölgő húslevesekről és pöttyös nyakkendőkről, arról, ami Bálint Tibor műveiből, de személyiségéből is árad, hogy tudniillik élni lehet is, nem csak muszáj. Az említett nyakkendőket egyébként a szünetben árverésre bocsátotta az író özvegye. Akinek a Zokogó Majom még mindig egy kolozsvári kocsma, annak éppen itt az ideje, hogy kezébe vegye Bálint Tibor regényeit és novelláit, és kiderítse, miért zokog a majom, miért sántítanak az angyalok, vagy, hogy mitől őrült meg az a bizonyos kakadu. Mert, ahogyan azt Vida Gábor esszéjében hangsúlyozta: „A könyv megmarad”. RUSU PÉTER Szabadság (Kolozsvár) 2013. április 25.Ünnepelt a Kolozsvár TársaságMegalakulásának tizedik évfordulója alkalmából felolvasóestre hívta tagságát, a partnerszervezeteket és az egyesület programjainak közönségét a Kolozsvár Társaság: a kedd délutáni ünnepség helyszínéül a magyar főkonzulátus udvari terme szolgált, ahol Magdó János főkonzul után Kántor Lajos, a Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Kifejtette: az elmúlt tíz évben számos olyan rendezvényt szerveztek, amelyek révén sikerült megszólítani a különböző korosztályokat, fiataloktól az idősekig. A magyar főkonzulátussal már a kezdetektől fogva sikerült jó kapcsolatot kialakítaniuk, amely reményeik szerint az elkövetkező időszakban is gyümölcsözően folytatódhat. Kántor rámutatott: a tíz év során napvilágot látott kiadványok között előkelő helyen szerepel a Bálint Tibor emlékét idéző Más térbencímű kötet, amelyet közösen jelentetett meg a Kolozsvár Társaság, a Bálint Tibor Baráti Társaság és a Korunk–Komp-Press. Elsőként a társaság elnöke olvasott fel ebből, majd a folytatásban néhányan a szerzők közül– Csávossy György, Dávid Gyula, Kötő József, Lászlóffy Csaba, Jakab Gábor – egy-egy részletet tolmácsoltak a kötetben szereplő írásaikból és az alkalomra írt műveikből, közreműködtek a THÉ Trupp tagjai, Furu Adél és Moritz Kinga. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
